Mindennapok

Az életben mindig rátámad valami az emberre. A telefon, a fizetendő számlák, a gyerekek... Mindez csak azt mutatja, hogy az életnek vannak csápjai, amelyek belénk nyúlnak. Szeretek lemenni zéróba, ami a semmi. Nincs telefon... mintha semmiféle felelősségem nem lenne, csak hogy megtudjam, mire is gondolok valójában.


Fő a szemtelenség. Arcátlan fölényességgel néha sokkal többet ér el az ember, mint a legprecízebben kidolgozott, hetvenhétszer előre átgondolt tervekkel.


Újabban, ahogy közeledem a hatvanhoz, kíváncsibb vagyok a világra. Ami mellett korábban, negyven-ötven évesen közömbösen elmentem, most alaposan megnézem. Reggel először az ablakhoz lépek és kipillantok a világra, megvan-e még? Esik, fúj, ködlenek a hegyek, vagy süt a nap? Ezek az időjárási események jelentik az emberiség életében az állandóságot. Bármi történik is a helyi, vagy földrésznyi politikában, az eső megered, a köd leszáll, s ha éppen úgy tartja kedve Nap-istennek, ránk ragyog.


Útra is szükség van, és célra is. Egyik sem teljes a másik nélkül. Igen, a cél, és az úton felfedezett sok kis apróság együtt jelentik az életet.


Ne hagyd, hogy a szíved akadályozzon abban, amit szeretsz.


Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó.


Hirtelenül támadt ősz elveszi az emberek lelkének a frissességét, nyirkosan nyúlóssá teszi a gondolkozás rugalmas szalagját, és feltétlenül az elmúlásnak, a halálnak a képét idézi fel. (...) Sok őszt láttam már... Nézd, ide a halántékomra rakódott le a derük... És tudom, hogy az emberek leginkább ősszel egyformák. Az ég szürke uniformisa egyenruhát húz a gondolatokra is.


Vannak nagyon jó napok, amikor jóban vagyok az egésszel is, mindennel. És vannak olyanok, amikor kikérem magamnak ezt a förmedvényt.


Ma már meg kell harcolni a csöndért. Amikor az ember elfárad, betelik a jóléti társadalom által nyújtott mámorral, rájön, hogy tulajdonképpen minden zaj. Akkor fontossá válik a csönd.


Jótékony barát a csönd. Kisimítja a gondolatok ráncait.


Mindig azzal tréfálkoztál, hogy az ég a vihar révén üríti ki orrüregeit. Nem a legbájosabb hasonlat, de amikor ma reggel kiléptem a házból és belélegeztem a ropogós, felfrissült levegőt, nagyon is helytállónak éreztem.


Minden napnak megvannak a maga kihívásai (...) És minden napnak megvan a maga hozadéka.


Az élet nem egy mese,
nem egy romantikus költemény!
Van, akinek szép és van,
akinek kőkemény!


Egy szabad este jó arra, hogy ne felejtsük el, hogy mi a fontos.


Reggel belenézel a tükörbe, hajad borzas, szemed kissé bedagadt; fogkrémet nyomsz a kefére, s fogat mosol. Nézted már ilyenkor az arcodat? A szemedet nézted már? Láttad, ki néz vissza rád? Nem lehet "díszbe öltözött" szívvel élni.asztalos Gödöllő